Település App

Egy applikáció, hogy képben légy….

Az applikáció célja, hogy minden település számára biztosítsa a megfelelő kommunikációt. A mai világban már nem elég, illetve nem is túl jó kizárólag a social médiára, vagy a saját honlap tartalmára hagyatkozni. A felhasználók nagy része már csak mobil eszközöket használ a kommunikációra és az ott elérhető tartalmakat nagyon szűri. Hisz ki szereti azt, hogy a fontos információk böngészése közben folyamatosan reklámokat tolnak az arcába?

Ezen problémát is megoldja a CrossApp Kft által fejlesztett alkalmazás. Az alkalmazás, eltérően a piacon fellelhető hasonló fejlesztésektől, a Települést és annak érdekeit tartja elsősorban szem előtt. Mi nem egy skatulyát kínálunk Önöknek, amibe integrálódniuk kell. Ellenkezőleg. Az applikáció alkalmazkodik Önökhöz. Rendkívül rugalmasan paraméterezhető, az igényeket maximálisan szem előtt tartó fejlesztésről beszélünk. A letöltő oldalakon a település nevét fogja viselni, önálló entitásként működik. Teljesen beintegrálódik a Település meglévő rendszereibe. A híreket képes a weboldalról kinyerni, így nem szükséges többszörös adatrögzítés sem, sőt, erről képes a felhasználókat akár push üzenetben is értesíteni. Így sűrgős esetekben azonnal elérhetjük a regisztrált lakosokat.

Hírek első kézből a Település lakóinak

Célzott hírszolgáltatás

Azoknak, akiket konkrétan fontos az információ!

Mérhető olvasottság

Pontosan mérhető, hogy ki, mikor olvasta az adott hírt

Regisztrációs lehetőség

Regisztráció esetén a felületen új lehetőségek jelennek meg.

Az applikáció tulajdonságai a teljesség igénye nélkül

  • önálló applikáció a Település nevével ellátva, letölthetően a hivatalos oldalakról Android és iOS telefonokra
  • a Település honlapján megjelenő hírek megjelenítése, ezek megosztása más felhasználókkal
  • a helyi nyomtatott újság megjelenítése pdf formátumban
  • regisztrálási lehetőség telefonszámmal
  • az Település teljes elérhetőségeinek megjelenítése, ügyintézők elérhetősége, fogadoórák és az intézett ügyek leírásai, gyors keresési lehetőséggel, regisztráció esetén azonnali ügyintézés indításával
  • regisztráció esetén egykattintásos bejelentések indítása pontos helymeghatározással.

Az applikáció akár két hónapon belül képes elindulni az Önök településén is. Amennyiben kérdéseik lennének, úgy kérem keressenek a crossapp@crossapp.hu email címen.

Juttassa el az információkat mindenkinek!

Szeretné biztosan elérni azokat, akikhez szólni kíván?

Próbálja ki! Demó Applikációnk már letölthető Android és iOS készülékekre is!

Írjon nekünk!

1 + 14 =